Az amerikai társadalomra máig hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, hogy abban – bár tagjai kemény versenyre vannak kényszerítve – ki-ki érdemei szerint juthat előre, s a társadalmi mobilitásnak nincsenek korlátai. A neves amerikai filozófus, Michael J. Sandel könyve viszont jelentősen árnyalja ezt a képet. Érvelése szerint noha Amerika krédóját a meritokráciára adja, valójában az ország elitje folyamatosan újratermeli magát, s emiatt egyre inkább lezárulnak a társadalmi felemelkedés csatornái. A folyamat az elit tagjaiban gőgöt, a leszakadókban viszont dühöt és elkeseredést szül, s így a társadalom szövetét megbontva a populizmus napjainkban megfigyelhető előretörésének melegágyává válik.

A jelenség mélyen meghúzódó okait és eszmetörténeti gyökereit is feltáró Sandel éppen ezért arra buzdít, hogy értékeljük újra a sikerhez és a kudarchoz fűződő viszonyunkat, mert csak így tudjuk elejét venni a világunkra leselkedő katasztrófának. Ehhez azonban szolidaritásra és alázatra van szükségünk, hogy belássuk: sikereinkben és kudarcainkban sokkal kisebb szerepe van tehetségünknek és egyéni teljesítményünknek, mint a tőlünk független szerencsés körülményeknek, munkánk értéke pedig nem mindig esik egybe az érte kapott fizetséggel. Csakis ezen igazságok közös felismerése révén érhető el az a végső cél, hogy a társadalom minden tagja méltó és tisztes életet élhessen.